Isten éltessen, drága Mária!

Bittera Mária 2024. január 5-én betöltötte a 101. életévét, ezzel vélhetően nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is a legidősebb lionként tisztelhetjük őt. Hál’Istennek Mária kiváló szellemi frissességgel várt minket lakásán, ahol egy fantasztikus születésnapi partin vehettünk részt!
Elsőként a rövid ünnepi köszöntőkre került sor: Somogyi Szabolcs ismertette Mária eddigi életútját, e hosszú élet mérföldköveit. Ezt követően Garamvölgyi Róbert köszöntötte fel klubja nevében. Hégely Péter kormányzó felidézte a 100. születésnap, majd a Brian E. Sheehen nemzetközi elnök látogatásának emlékeit. Ehhez kötődően egy gyönyörű virágcsokor mellett Brian E. Sheehen által jegyzett, míves üveg oroszlánt és a tavaly nyári látogatás fényképét adta át. Hégely Péter kormányzó Máriát egy „District chairperson” jelvény átadásával a 2023-24-es Lions kabinet tiszteletbeli tagjává nevezte ki!
Drága Mária! Minden magyar oroszlán nevében gratulálunk születésnapod alkalmából és tiszta szívből kívánjuk, hogy még sokáig legyél köztünk jóságban, szeretetben, boldogságban és egészségben!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló2025. február 19. 13:00 Különleges esemény helyszíne volt a Magyar Állami Operaház
2025. február 19. 11:00 LIONS V4 síverseny Szlovákiában
2025. február 18. 14:00
Club híreink
Az Első Győri LC Charter Night rendezvénye2024. április 26. 17:00 A Balatonfüred LC Charter Night rendezvénye
2024. április 26. 13:00 ´´Mindannyian Mások Vagyunk´´ tehetségnap és tehetségkonferencia Nyíregyházán
2024. április 23. 09:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Hégely Péter kormányzó 2023-2024Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.