Jószolgálati út Ukrajnában (2024. 02. 18-21.)

Dr. Patti Hill, a LIONS International elnökének vezetésével magyar, svéd, norvég és magyar kormányzói delegáció tett látogatást Kárpátalján, Ukrajnában. A küldöttséget Ungváron Viktor Mikita Kárpátalja kormányzója is fogadta.

Egy svéd és magyar együttműködés keretében a háború kitörése óta közel 50 kamionnyi adományt juttatunk már el Kárpátaljára. A jószolgálati programot nem csak nemzetközi LIONS együttműködésben, hanem a helyi Református egyházzal, valamint a Katolikus Karitaszzal együtt végezzük. A Kárpátalján végzett jószolgálati munkát nem csak az előző nemzetközi elnök, Brian E. Sheehen, hanem a jelenlegi elnök Dr. Patti Hill is személyesen szerette volna megtekinteni. A háromnapos program keretében óvodákat, kórházat, menekültszállást, ingyenkonyhát, önkéntes központot látogattunk meg, valamint hivatalos megbeszéléseket folytattunk.

A fantasztikus Kormányzói Bált követően nem sok idő maradt a pihenésre… Dr. Patti Hill nemzetközi elnök részvételével először Kisvárdán új branch klub alakult, majd a küldöttség este már Ukrajnában, Beregszászon töltötte az éjszakát. A Hégely Péter kormányzó vezette magyar küldöttség tagjai voltak Horváth Miklós volt nemzetközi igazgató, Sebők Sándor, a Wesselényi LC és Fekete Olga a Pécs-Normandia LC tagjai. A svéd és norvég lionok mellett (DG Stefan Tryggve Soos és felesége Helle Tryggve Soos, Anders Rendik és felesége Rita, Asa Johansson és férje Mattias Johansson) a Katolikus Karitasztól részt vett Zagyva Richárd ig. helyettes és Kecskés László a kárpátaljai segélyprogramért felelős munkatárs is.

A delegáció február 19-én hétfőn elsőként a Ráti Szent Mihály Gyerekotthonba, majd a tiszaújlaki menekültotthonba látogatott. Míg az első helyen a relatív stabil működést láthattuk, addig Tiszaújlakon a menekültek kilátástalanságát és az intézmény bizonytalan jövőjét tapasztaltuk meg. Borzasztó volt látni, hallani, hogy az itt lévő menekültek közel két éve teljes létbizonytalanságban élnek, nincsen hová menniük és nem látják a kiutat. A legszörnyűbb persze a szomorú gyereksorsokkal volt szembesülni. A menekültotthonban csecsemők, iskoláskorú gyerekek várják, hogy sorsuk rendeződjen, de legalább addig is fedél legyen a fejük felett és jusson minden napra étel az asztalra.

Tiszaújlakról Nagyszőlősre mentünk, ahol ebéddel várt minket Német Sándor igazgató. Az este már Visken ért minket, ahol Jaroslav Hajovics polgármester fogadott az irodájában, majd egy fantasztikus és jó hangulatú vacsorára invitált minket.

Február 20-án, kedden küldöttségünk elsőként Bustyaházán a Szent Erzsébet Óvodát tekintette meg, majd innen Aknaszlatinára mentünk, ahol a Karitasz ingyenkonyháját tekintettük meg és költöttük el az ebédünket, ami éppen az volt, amit minden ellátott menekült is kapott aznap... Ebéd után Nagybocskóra a Romzsa Tódor Óvodába, majd Rahóba látogattunk, ahol a Járási Kórház gyermekosztályát és rehabilitációs részlegét tekintettük meg.

Rahóról a csodálatos Körösmezőre indultunk, ahol már esteledett, amikor az önkéntes központban régi kedves ismerősünk Ilona Morozjuk fogadott minket. Örömmel mutatta a legutóbbi találkozón a volt nemzetközi elnök személyes támogatásából vásárolt varrógépeket, illetve az azzal készült ruhaneműket és egy háborúban hasznos egyéb kiegészítőket. Ilona páratlan vendégszeretete és fantasztikus vacsorája ismét felejthetetlen emléként marad meg!

Február 21-én szerdán korán keltünk, mert egy örömteli esemény „felborította” a napirendünket. Még előző nap kaptuk a hírt, hogy délután szívesen fogadja küldöttségünket Ungváron Viktor Mikita kormányzó. Előtte azonban utunk még Beregszászra vezetett, ahol a Konzulátus munkatársaival és a regionális önkormányzati szövetség képviselőjével volt egy fontos, a jövőre vonatkozó egyeztető megbeszélésünk. Ungváron Viktor Mikita és a regionális tanács képviselői fogadtak minket a kormányzói tanácsteremben. Patti Hill nemzetközi elnök ismertette a LIONS International által világszerte végzett munkát, különös tekintettel az ukrán háborús menekültek támogatására, majd Viktor Mikita kormányzó felvázolt néhány olyan projektet, amiben a LIONS segítségükre lehetne. Ígéretet tett, hogy küld egy részletes projektlistát, amik közül egy vagy több projekthez esetlegesen a LIONS International később csatlakozhatna. A tanácskozás végén kormányzó úr kijelölt számunkra egy kontakt személyt, akivel a jövőben a programokat egyeztetni tudjuk.

A tucatnyi gépfegyveres katonai ellenőrző pont, a lobogó ukrán zászlókkal jelzett katonasírok és a tereken felállított, a háborúban elhunyt katonáknak emléket állító arcképek százai beleégnek az ember retinájába. Ukrajna honvédő háborújának vége még nem látszik. Ami látszik, hogy a háború borzalmait az ember túlélési ösztöne hogyan írja felül. E túlélési ösztönt mi magunk is segítettük minden egyes meglátogatott helyszínen, amikor adományokat adtunk át néhány kedves szó, mosoly és elnöki elismerés formájában.

Az UkrajnaHelp program folytatódik, sajnos igény még sokáig lesz rá.


Képgaléria

Hír kategóriák

Lions szövetség eseményei

LIONS Konvenció 2025
2025. május 23. 10:00

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Hégely Péter kormányzó 2023-2024

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
11732002-23568132

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba